A kreatívkodás teljesen kikapcsol, eltereli a figyelmet a betegségről. Az alkotás terápiás foglalkozás. Mindig bíztam az orvosokban, de hiszem, a gyógyulásomban nagyon-nagy szerepe van az alkotásnak, a kreatívkodásnak.
A "jó lesz még valamire" dobozaim sokszor adták az alapot egy-egy elkészített holmihoz. Nagyon szeretek újrahasznosítani. Én tudom hogy mindenből lehet még valami újat készíteni.
Nyáron nyílik Kreatív és Élmény műhelyem, ahol könnyedén elsajátídhatod az alkotás örömét. Kövesd nyomon a meghatározott tematikára épülő események sorát a weboldalamon is.
A történet még valamikor az általános iskolában kezdődött. Még abban az oktatási rendszerben jártam általános iskolába, ahol volt “gyarkorlati foglalkozás” tanóránk. Kijártunk a gyakorlati kertbe, ahol ültettünk, gyomláltunk, a jól végzett munka jutalmául az óra végén megehettük a leszüretelt gyümölcsöt.
Amikor hidegebbre fordult az idő a fiúk fúrtak, faragtak, építettek, reszeltek. Mi leányok főztünk, hímeztünk, kötni tanultunk. Már akkor felcsillant a szemem, amikor előkerült egy varrógép. Egy igazi, felnőtteknek való varrógép. Lehettem 7. osztályos, amikor elkészítettem az első szoknyát. Nagyon büszke voltam magamra.
A nagymamám aktív korában varrt. Otthon is volt varrógépe, és én mindig csodálattal néztem ahogy pillanatok alatt elkészül egy ágynemű, folt kerül a feslett ruhára.
Amikor végeztem a tanulmányaimmal és már volt önálló keresetem, az első nagyobb dolog amire áldoztam egy vadi új varrógép volt. Az a típus, amivel nagymamám is varrt, csak néhány évvel fiatalabb verzió.
Használt lepedők, terítők estek áldozatul. Ebben az időben még nem voltak second hand üzletek, jó néhány ruhámat saját kezűleg készítettem el. Amikor a fiam megszületett, neki is rengeteget varrtam, kötöttem.
A varrás azóta is szerelem.
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetuer adipiscing elit. Aenean commodo.
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetuer adipiscing elit. Aenean commodo.
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetuer adipiscing elit. Aenean commodo.
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetuer adipiscing elit. Aenean commodo.